Archívum • 2016. január–április

2016. április 17.


Április 17‑én, vasárnap 19 órakor Győrben, a Menház Színpadon koncertezik Presser Gábor, Dalok régről és nemrégről – és más történetek című szerzői estjével. A koncertre minden jegy elkelt.
Presser Gábor

•  Menház Színpad, Győr


Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Szekszárdon, 2016. április 15‑én
2016. április 15.


Presser 2005‑ben egy lányt látott mezítláb besétálni a Megasztár válogatására. Noha még hónapokkal a döntő előtt jártak, a dal végére már biztosan tudta, hogy a verseny egyik legnagyobb esélyesét hallotta a zsűri. Az a lány Rúzsa Magdi volt, és az Aprócska bluest énekelte.
Pályájuk azóta csak néhány – igaz, jelentős – felvillanásra találkozott, de idén tavasztól együtt dolgoznak az Angyal mellettem című új, közös előadásukon, melyet novemberben országos turnén mutatnak be. A koncert nagy részét kettesben adják elő, de csatlakozik hozzájuk három kiemelkedő tudású hangszeres művész is, hogy együtt egy különleges, mondhatni egzotikus zenei együttest alkossanak.
Április 15‑én, pénteken Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal. A koncertre minden jegy elkelt.

•  Babits Mihály Kulturális Központ, Szekszárd
•  Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda


Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Székesfehérváron, 2016. április 12‑én
2016. április 12.


Április 12‑én, kedden Székesfehérváron, a Vodafone Csarnokban koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal. A koncertre jegyek válthatók a Tourinform-irodában (Városház tér, Hiemer-ház, tel.: 22/537–261), valamint a Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda weblapján. A Fejér Megyei Hírlap és a Dunaújvárosi Hírlap hűségkártyával rendelkező előfizetői kedvezményes árú jegyeket válthatnak a Fejér Megyei Hírlap ügyfélszolgálati irodájában (Székesfehérvár, Fő u. 17., tel.: 22/316–590) és a Dunaújvárosi Hírlap ügyfélszolgálati irodájában (Dunaújváros, Vasmű út 33., tel.: 25/402–985).

•  Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda
•  Online jegyvásárlás


2016. április 10.


Április 10‑én, vasárnap Veszprémben, a Hangvillában koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal. A koncertre minden jegy elkelt.
Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Veszprémben, 2016. április 10‑én

•  Hangvilla, Veszprém


2016. április 6.


Miután az április 5‑ei koncertre rekordidő alatt elkeltek a jegyek, a koncert szervezői úgy döntöttek, hogy Debrecenben még 1 előadást tartunk!
Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Debrecenben, 2016. április 6‑án

•  Kölcsey Központ, Debrecen
•  Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda
•  Online jegyvásárlás


Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Debrecenben, 2016. április 5‑én
2016. április 5.


Április 5‑én, kedden Debrecenben, a Kölcsey Központban koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal. A koncertre minden jegy elkelt.

•  Kölcsey Központ, Debrecen
•  Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda


Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Nyíregyházán, 2016. április 4‑én
2016. április 4.


Április 4‑én, hétfőn Nyíregyházán, a Nyíregyházi Egyetem Kodály termében koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal. A koncertre minden jegy elkelt.

•  Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda


2016. március 25.


Presser Gáborral beszélgetett Zsupos Ági a Debrecen Rádió FM95 Vekker című műsorában, az április 5‑ei és 6‑ai debreceni dupla koncert kapcsán. Szóba került az Angyal mellettem turné, Rúzsa Magdi, valamint a fiatal generációk zenéje. Az interjú meghallgatható a SoundCloundon.

•  SoundClound


2016. március 1.


„Ismét megjelent Varró Dániel nagy sikerű verses meseregénye, az új kiadást lehet CD-melléklettel is választani, amelyen Presser Gábor dalai hallhatók – a lemez eredetileg 2005‑ben jelent meg, két évvel a meseregény megjelenése után. Varró Dani szövegét változatlanul testvére, Varró Zsuzsa rajzai kísérik.” • Sallai László könyvajánlója a Librarius kortárs kult magazinban.
A Maszat-hegy új kiadása, CD-melléklettel

•  Librarius


2016. január 29.


A Kern András új filmjéhez, a Gondolj rám-hoz írott sanzon, amelyet Oláh Ibolya és Presser Gábor énekel, megvásárolható-letölthető a különböző online zeneáruházakban: iTunes • Google Play • Deezer • Spotify • Amazon • Live! 24/7.
Amióta elszakadtál – Presser Gábor dala Oláh Ibolyának


2016. január 26.


„A napokban debütált Kern András új filmje, a Gondolj rám, és vele párhuzamosan megjelent a betétdal, pontosabban betétsanzon is. A dalt Presser Gábor írta, és Oláh Ibolyával adják elő a kemény tónusú, fekete-fehér klipben. Aki szereti a kicsit borongós-füstös Presser-dalokat és Ibolya érces árnyalatait, az nem fog csalódni, mert a dal gyönyörű.” • A Kultúrpart híre.

•  Kultúrpart
Presser Gábor
Dalok
Színház
Hírek
Életrajz
Dalszövegek
Mindenki
Albumok
Film
Fotó
Videó
Etc.
Archívum
Koncertek
Presser Gábor hivatalos Facebook-oldala
Presser Gábor YouTube-csatornája

Lo©oVoX