Archívum • 2016. november–december

Az Amadinda, Presser Gábor és a Hot Jazz Band szilveszteri koncertje
2016. december 31.


„Az Amadinda és Presser Gábor hagyományos óévbúcsúztató–újévet köszöntő hangversenyeinek egyik legfőbb vonzerejét azok a produkciók jelentik, melyek ritkán vagy soha nem hangzottak még el, vagy kizárólag egyszer, ez alkalommal hallhatók. A közönség másfél évtizede tartó érdeklődésére jellemző, hogy a koncertek évről évre telt házak előtt zajlanak, sokan már hetekkel-hónapokkal az újabb koncert elott biztosítják helyeiket.
Az est vendége ezúttal a Hot Jazz Band lesz, mely a legautentikusabb megközelítésben játssza a korai jazz különböző válfajait, újjáélesztette a XX. század első felének magyar tánczenéjét, és műfajában nemzetközi összehasonlításban is rendkívül sokoldalú együttesnek számít.
Az első rész hagyományosan az Amadinda repertoárjának legnépszerűbb darabjaiból épül fel. Az éjfél előtti perceket Johann Sebastian Bach zenéje, az utolsó óévi pillanatokat az Amadinda gongjainak zúgása tölti ki.
A második rész a megismételhetetlen pillanatoké. Az újév első produkciója hagyományosan egy Strauss-polka, majd színpadra lép az est másik házigazdája, Presser Gábor. A számtalan ütőhangszerrel, fúvósokkal, gitárral, nagybőgővel és zongorával felpakolt zenevonat végül az erre az alkalomra áthangolt LGT-számokkal ér a végállomásra…”
• Beharangozó a Jegy.hu online jegyiroda weblapján.

•  Zeneakadémia Koncertközpont
•  Jegy.hu – Online jegyvásárlás


2016. december 28.


„Eljött a nap, amikor végre bemutathatjuk nektek Presser Gábor és Novák Péter Dobj egy papírrepülőt! című dalához készült klipünket, amit Rúzsa Magdolna éneke. A videó azért is különleges, mert ti is szerepeltek benne. Ha eljuttattátok hozzánk egy korábban soha-el-nem-küldött üzeneteteket, figyeljetek jól, mert lehet, hogy feltűnik a klipben!” • Bejegyzés a Telekom HU Facebook-oldalán.

•  Telekom HU – Facebook


2016. december 20.


„Presser Gábor és Rúzsa Magdi mesél az új, Dobj egy papírrepülőt! című számról és annak gondolatiságáról. A dalhoz készült klip pedig 2016. december 28‑án debütál a Telekom Facebook-oldalán.” • Interjú a YouTube-on.


2016. november 27.


November 27‑én, vasárnap Érsekújváron, a Lovardában (Kaszárnya utca) koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal. A koncertre jegyek válthatók a KultúrKorzó irodájában (Mihály bástya 4., +421 907 242 969) és a Kultúrházban (Fő tér 7., +421 356 412 153).
Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Érsekújváron, 2016. november 27‑én

•  KultúrKorzó, Érsekújvár


Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Hévízen, 2016. november 26‑án
2016. november 26.


November 26‑án, szombaton Hévízen, a Városi Sportcsarnokban (Széchenyi út 25.) koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal. A koncertre jegyek válthatók a Városi Könyvtárban (Deák Ferenc tér 1., 83/343–102), a Fontana Filmszínházban (Rákóczi u. 9., 83/343–351), valamint a Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda weblapján.

•  Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda
•  Online jegyvásárlás


2016. november 24.


„Kilencszázadik előadásához érkezett a legendás félig mese – félig musical, A padlás. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter színdarabja elképesztő siker mind a mai napig: generációk nőnek fel a Vígszínház legtöbbet játszott darabján. Az ősbemutatóra 1988. január 27‑én került sor, Marton László rendezésében, a Rádióst akkor a tragikusan fiatalon elhunyt Kaszás Attila játszotta. Azóta számos profi és amatőr társulat bemutatta a darabot, amelyben olyan, azóta slágerré vált dalok hangzanak el, mint a Fényév távolság vagy a Szilvásgombóc, de minden számot mindig hatalmas lelkesedéssel fogad a közönség. A jubileum kapcsán Presser Gáborral beszélgettünk.” • A Kultúrpart interjúja.

•  Ünnepi előadás a Vígszínházban december 5‑én, hétfőn


2016. november 22.


November 22‑én, kedden Dunaszerdahelyen, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban (Bartók Béla sétány 788/1) koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal.
Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Dunaszerdahelyen, 2016. november 22‑én

•  Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ, Dunaszerdahely


2016. november 21.


November 21‑én, hétfőn Révkomáromban, a Városi Művelődési Központban (Hradná 1.) koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal.
Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Révkomáromban, 2016. november 21‑én

•  Városi Művelődési Központ, Révkomárom


Presser Gábor koncertje Érden, 2016. november 18‑án
2016. november 18.


November 18‑án, pénteken 19 órától Érden, a Szepes Gyula Művelődési Központban koncertezik Presser Gábor. A Dalok régről és nemrégről című szerzői est vendége Szabó Tamás szájharmonika-művész. A koncertre jegyek válthatók a művelődési központ jegypénztárában (Alsó u. 9., 23/365–490/105) hétköznapokon 10 és 18 óra között.

•  Szepes Gyula Művelődési Központ, Érd


Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Tatabányán, 2016. november 16‑án
2016. november 16.


November 16‑án, szerdán Tatabányán, a Földi Imre Sportcsarnokban (Ságvári Endre út 9.) koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal. A koncertre jegyek válthatók A Vértes Agorájában (Szent Borbála tér 1., 34/688–100), valamint a Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda weblapján.

•  Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda
•  Online jegyvásárlás


Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Sopronban, 2016. november 15‑én
2016. november 15.


November 15‑én, kedden Sopronban, a Novomatic Arénában (Lackner Kristóf u. 48.) koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal. A koncertre jegyek válthatók a Novomatic Arénában (Lackner Kristóf u. 48., 99/311–250), a ProKultúra jegyirodában (Liszt Ferenc u. 1., 99/517–517, 99/517–518), valamint a Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda weblapján. Kedvezményes árú előfizetői jegyek a Kisalföld ügyfélszolgálati irodájában (Frankenburg út 2/A, 99/511–377) kaphatók.

•  Novomatic Aréna, Sopron
•  Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda
•  Online jegyvásárlás


2016. november 5.


November 5‑én, szombaton a Budapest Kongresszusi Központban koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal. Az esti előadásra minden jegy elkelt, a délutáni koncertre jegyek válthatók a Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda weblapján.
Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi dupla koncertje a Budapest Kongresszusi Központban, 2016. november 5‑én

•  Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda
•  Online jegyvásárlás


Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi koncertje Szigetszentmiklóson, 2016. november 2‑án
2016. november 2.


November 2‑án, szerdán Szigetszentmiklóson, a Városi Sportcsarnokban (Szebeni u. 81.) koncertezik Presser Gábor és Rúzsa Magdi, Angyal mellettem című közös előadásukkal. A koncertre jegyek válthatók a Városi Könyvtár és Közösségi Házban (Tököli u. 19., 24/530–980, 20/552–0401), Miskovics Katalin közönségszervezőnél (30/422–3851), valamint a Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda weblapján.

•  Városi Sportcsarnok, Szigetszentmiklós
•  Gagmanagement Produkciós és Reklámiroda
•  Online jegyvásárlás
Presser Gábor
Dalok
Színház
Hírek
Életrajz
Dalszövegek
Mindenki
Albumok
Film
Fotó
Videó
Etc.
Archívum
Koncertek
Presser Gábor hivatalos Facebook-oldala
Presser Gábor YouTube-csatornája

Lo©oVoX