|
(Presser Gábor) Jó éjszakát – gondolta, s lassan elindult haza. Az öltöztető Marika a kockás plédet még rásimította. „Tessék vigyázni, művésznő” – ezt még jól hallotta, és azt is hallotta, ahogy bedörrent a színház kapuja. Pedig elégedett lehetnék – gondolta –, egész szép este volt. Csak az a főiskolás leány, az valami borzasztó, hogy az mit csetlett-botlott. Persze nyilvánvaló, hogy kinek a babája – gondolta s befordult a sarkon Sulyok Mária. És ment, nagyon lassan ment, lassan ment, óvatosan ment, a múltkor majdnem elcsúszott, most már óvatosan ment. Egy Moszkvics jött nagy csattogva, jó gyorsan, de nem fröcskölte le, a hátsó ülésről megbámulták, Ő észre sem vette. Istenem, jaj – gondolta –, milyen fáradt vagyok. De a legnagyobb baj – gondolta –, hogy már enni sem tudok. Egy fél pohár tej meg egy pár szem keksz lesz a legjobb vacsora – gondolta s befordult a sarkon Sulyok Mária. Az Undorító eszpresszóban – Ő így hívta – még szólt a zene. Egy ilyen helyre Mária, ha megölnék, akkor sem lépne be. Egy fa mögött megállt, és elbújva onnan hallgatta. Olyan ismerős ez a kuplé, de hogy honnan, már nem tudta. Most egy szép autó lassít, s a sofőr szól a nyitott ablakon át: „Madame! Excusez moi, madame, excusez moi, nous cherchons le Grand Boulevard.” S Mária felnevet: „Es befindet sich gerade hinter Ihren Rücken – au revoir” – s az órájára nézett, te jó ég, milyen késő van már. S a megállóban csókolózott a körzeti doktornő és egy diák. Egy jó nagyot köhögött, aztán szégyellte magát. Eszébe jutott valami, kicsit elmosolyodott. Az a nyavalyás kockás pléd má’ megint majdnem lecsúszott. És otthon van, a lift indul, Mária már a fülkében áll. És megvan a tej meg a keksz meg a könyv meg a szemüveg, és a kulcs is megvan már. A tükörbe néz, egy grimaszt csinál, visszakacsint, és úgy mormolja: „Hát ez volt hajdanában, kérem, Sulyok Mária.” 87. november, Farkasrét – szép búcsúbeszéd. A koszorúk zörögve borítják be az ócska, fekete furgon tetejét. Induljunk, jobbra föl, igen, díszsírhely, az 1‑es parcella. És befordult a sarkon Sulyok Mária. |
