|
(Presser Gábor) Vasárnap, pihenőnap, egyszerű, kerek. – Ma kirándulok – szólt a Jóisten –, na, gyerünk, segítsetek! Nem kell sál, nyakkendő se, elég egy kabát. S az angyali szolga csak tátog: – Na de, Uram, na de… nahát! A többiek is csak mökögnek, szólni nem mernek. S elindult az Úr, s megérkezett. New York, ’55, Café Etude. Zeneszerzők s egyebek, ez a törzshelyük. És betoppan az öregúr, és köszön egy jó nagyot: – Bemutatkozom, kérem, a Jóisten vagyok. S a zeneszerzők kedvesek, ők úriemberek, hellyel kínálják – a kávé hűl, a füst remeg. – Teát, ha tetszik? – Köszönöm, én azzal nem élek, én azért jöttem, kérem, hogy zenét rendeljek. A Rómeót a Júliával, azt nagyon szeretem, férfimódra megvallom, meg is könnyeztem. Valami operát vagy operettet vagy valami modernet. Lehet mai a környezet, de klasszikus hangszerek! S a zeneszerzők mosolyognak, de senki nem nevet, Leonardra gondolnak – a kávé hűl, a füst remeg. Majd Leonard… Szóval üldögélnek, szivaroznak, kint szépen süt a nap. Megin’ másról beszélgetnek, férfihangulat. S a Jóisten, hm, köhint egyet: – Megbocsássanak, a Rómeó a Júliával, hát mondják, mit szólnak? Zene kéne, uraim, gyönyörű szép zene, s ha önök nem vállalják, akkor ki a fene? S egy szerző szól: – Most nem bírok, most szerelmes vagyok. – Most én se – így a másik –, én reklámot írok. – Én feketelistán vagyok – sóhajt egy göndör harmadik, és hátranéz, kicsit dilis, már rég nem figyelik. – Ma zenés filmet, azt nem írunk, napi 30–40 jegy… a közönség a moziba most háborúzni megy. És odaül a legöregebb, a szeme úgy nevet: – Én megmondom, uram, hogy ki a te embered: Majd Leonard, ő jó lesz neked. Majd Leonard, ő lesz az embered. S az ajtó nyílik, és becsusszan a fény, egy gyönyörű árnyék áll ott, kis színésznő szegény. Körülnéz, hunyorog, s halkan kérdezi: – Leonard? Otthon a zongorát veri… – De bemutatunk az Úrnak, na gyere, kedvesem. – Maria, Maria, Maria a nevem. És zavarba’ van, hát persze, kis statiszta szegény, és leül, és rágyújt, és vár, mint a remény. S a Jóisten, hm, köhint egyet: – Tudja, kedvesem, egy zeneszerző, egy nagyon jó, az kéne nekem. A Rómeót a Júliával, azt nagyon szeretem, ha tudna valakit, én most megrendelem. – Hát Leonard – szól Maria –, ő zseniális zenész, csak tessék velem jönni, csak két utca az egész. És elköszönnek, s a szerzők mondják: – Gratulálunk, remek. És mosolyognak – a kávé hűl, a füst remeg. S az utcán vannak, sietnek, mert sürgős a dolog. A tűsarok kopog, a Jóisten csoszog. Maria szól: – Megérkeztünk, ez az a ház. S az ablak nyitva, besüt a nap, valaki zongoráz. De a Jóisten most azt mondja: – Én mégse mennék be, én búcsúzom, kicsim, Isten vele! – No de, hé, hé, még ne tessék, még valami jár nekem. Ugye nem lehet, az nem lehet, hogy csak ennyi a szerepem? – Hát nem bizony, kicsim, itt egy csók a múzsának, s ha megkérem, ugye átadja annak a Leonardnak? S a csók csattan, a zár kattan, Maria még int, a Jóisten már nem, ő egy jó nagyot csettint. És tovacsoszog, és mosolyog, s a fejét csóválja, s egy dallamot fütyül – ő már tudja. Majd Leonard… |
