|
(Presser Gábor) Két ördög ül a folyónál, zenélni akarna, zenélni próbál – ordibál. Két ördög ül a folyónál. Az egyik kezében öthúros hárfa, a másik meg azt a micsodát fújja. Pánsíp! Jó, pánsíp – a pánsípot fújja. Könny a szemekben, énekelnek: Jó leszünk. Könny a szemekben, énekelnek: Jó leszünk. Szörnyű a nóta, iszonyú a nóta, ecet a nóta, bűzlik a nóta – szerelmesek. Szörnyű, szörnyű, szörnyű, szörnyű, szörnyű, szörnyű, szörnyű, szörnyű. Szörnyű a nóta, sírnak a fák, ropog az ág, sírnak a fák – szörnyű a nóta. Meg vannak hatva. A madarak is sírnak, egymásnak repülnek, a ma született bárányok a kutyáknak feszülnek. Szörnyű a nóta, iszonyú a nóta, vicsori a nóta, kénes a nóta, nem hagyják abba – szerelmesek. Szerenád. Jó! Jó leszünk. Mer’ szerelmes az ördög, mind a ketten, két angyalka repked átellenben, a túlsó parton, a fák közt két angyalka szabadon ide-oda röppen. Az angyalok persze szerencsések: nem nagyon hallatszik át az ének. Széles a folyó, a víz hideg, az ördög persze nem bírja a vizet – a jeges vizet. Az angyalok persze szerencsések: nem nagyon hallatszik át az ének. Szörnyű a nóta, ordibálnak, de közbe’ mindketten arra gondolnak, arra, hogy milyen lehet ott a két gyönyörű angyalnak. Szörnyű a nóta, ordibálnak, bele is bandzsulnak, ordibálnak, de közben mindketten arra gondolnak, hogy milyen lehet ott a két gyönyörű angyalnak. Két angyal repked a túlparton, szabad a délután, micsoda alkalom! Pillangókkal susmutolnak, faggatóznak, csodálkoznak: szerelem, beporzás – nagyon izgalmas. Hallgatódznak, elpirulnak, kérdezgetnek, összesúgnak, sikongatnak, nevetgélnek - a pillangók, fú, jól mesélnek! Persze összefutott már mindenki, itt az egész környék, a madarak, az állatok, a nagyok és a kicsik és a törpék. Mindenki látná, mit eddig csak képen: Angyalok itt, és nem fönn az égben?! Hááááááá… Óriási tömeg, hatalmas rumli: vadkacsa, vadkecske, zsiráf és brumli és tigris és bugris és gólya és béka és lajhár és süni s a tarajos léha. S egy kismalac, olyan settenkedő, szeppenkedőleg jelzi: Ööö, a folyóban, lenn egy kis aranyhal várna, fázik és fél, mer’hogy sok ott a bálna. Üzenetet hozott. Hé angyalkák! Mer’hogy ő itt a postás – ha meghallgatnák… És csend - Min-den-ki odahajol, s az aranyhal köszörül, s kicsit meghajol: Kissé halk a hangom, nagy itt a lárma, háromszor úsztam már át ide hiába. Na – két ördög ül a folyónál, nem itt, a túlparton, annál a mólónál. De nem ismerem őket, de szépek s nagyok. Mondták, ha sikerül, jutalmat kapok. Szerelmesek belétek mind a ketten, nektek énekelnek átellenben. Na, nézzetek már át, szerintem szépek, ha volnátok kedvesek, s átrepülnétek… Hjaaa… Az angyalok, hát jó, fölemelkednek, fékeznek, megállnak, fülelnek, néznek, a fák fölött fürkészik a borzalmas képet. Jó leszünk. Jaaaj! Jó leszünk. Az ördögök fáznak, reszket a hangjuk, ordibálás közben vízbe lóg a farkuk. Jó leszünk. A közönség néma, az angyalok csak néznek… Az aranyhal szól: Na, mit üzentek? Tűnjenek a francba! |
