|
(Barta Tamás – Presser Gábor) Azt hittem, álmodsz, mert kezem a kezedben volt – nem láttam, hogy másra gondolsz. Nem is láthattam semmit sem, nem is láttam, csak vergődtem, nem is éltem, csak túléltem – és most nem hiszem. Nem – én ezt nem hiszem el, nem – ó, nem hiszem el, nem – nem –, én ezt nem hiszem el. Azt hittem, alszol, de egyedül ébredtem fel – nem tudtam, hogy mért mentél el. Nem is tudhattam semmit sem, nem is tudtam, csak szenvedtem, igen, szenvedtem, s elvesztem – nélküled és most. Nem – én ezt nem hiszem el, nem – ó, nem hiszem el, nem – nem –, én ezt nem hiszem el. Azt hittem, játszol, mert máskor is játszottál már – nem hittem, hogy ennyire fáj. És most mindenből emlék lett, s nekem emlékek sajnos nem kellenek, nem is kellhetnek akkor sem, hogyha szépek. Nem – én ezt nem hiszem el, nem – ó, nem hiszem el, nem – nem –, én ezt nem hiszem el. Nem – én ezt nem hiszem el, nem – ó, nem hiszem el, nem – nem –, én ezt nem hiszem el. |
