2020. november 21.
Ma elment Mihály Tamás, a Misi, a barátom és a pályatársam.
1967‑ben ő vitt engem az Omegába, ő „lökött erre a pályára”. Elképesztő jó zenész volt, fölényesen tudta a dolgát, de jobb szeretett hátul állni.
2009‑ben – életem első Aréna-koncertjén – a vendégem volt, „négykezeseztünk” kicsit. Minden fontos koncertemre eljött Julival, s aztán vagy szóban, vagy levélben elmondta, mit is hallott.
Ha valaki véleménye fontos volt nekem, hát az Misi volt.
Amit ebben a műfajban tudni lehet, azt ő tudta. A 2011‑es Last Minute lemezét tanítani kellene, a könyve, a Basszus! Omega! nagyszerű.
2018‑ban az „1507”-es koncertjeimen őt kértem fel zenei rendezőnek. Csodálatosan dolgozott. Minden fellépő imádta a tudását, a humorát, őt magát, mindenestől. Pedig hetven ember volt a csapatban.
Ma egy hete voltam Misiéknél, vittem a könyvemet, aznap kaptam meg a tiszteletpéldányokat. Azt mondta, nincs túl jól, de ő nem adja fel, ő reménykedik.
Nagyon szerettem. Mint mindenki, aki ismerte.
Presser Gábor
Dalok
Színház
Hírek
Életrajz
Dalszövegek
Mindenki
Albumok
Film
Fotó
Videó
Etc.
Archívum
Koncertek
Presser Gábor hivatalos Facebook-oldala
Presser Gábor YouTube-csatornája

Lo©oVoX