|
2021. február 11.
„Presser Gábor ironikus-önironikus, sodró ritmusú emlékezése különös metszetű korrajz. Memoár, melyben a múltidézést dokumentumközlések, esszéisztikus meditációk tarkítják. A lényeg azonban az »eltűnt idő« evokációja, minden egyéb ennek van alárendelve, s így itt is messzemenően érvényesül az emlékirat egyik eredendő sajátossága: a memória működésének szuverenitása, vagyis szubjektivitása.” • Balogh Ernő könyvkritikája a Népszavában.
|
|
