Valamint…

A Presser-musicalek legtöbbje megjelent lemezen, ám az 1981‑ben bemutatott A sanda bohóc kivétel. Bár a darabban több megzenésített Füst Milán-vers is elhangzik, és ezekből stúdiófelvétel is készült, közülük csupán kettő jelent meg a 2004‑es A zeneszerző 4. válogatás-CD-n, valamint egy feldolgozás, Presser Gábor előadásában. A többi musicalben is vannak olyan rövid tételek, illetve változatok, amelyek a színpadi változatban elhangzanak, de a lemezeken nem kaptak helyet. Ilyen például a Jó estét nyár charlestonváltozata vagy A padlásból a Révész megérkezésekor felcsendülő kísérőzene: a Fényév távolság refrénjének instrumentális változata. A próba és A táncos balettzenéknek nem minden tétele került fel az Electromantic nagylemezre, illetve annak CD-változatára; néhány darab pedig más változatban szerepel a lemezen, illetve a színpadi változatban. A Magyar Rádióban készült, Csetényi Anikóval közösen írott mesejátékokban is elhangzik jó néhány Presser-dal, ám ezeket a mesejátékokból készült kiadványok nem jelölik külön címmel.

Vámos Miklós Rögtön! című műsorában, 2000. május 13‑án, az International Buda Stage-en Varró Dániel ott rögtönzött, Egy rockzenész vajon mit érez című versére írt helyben zenét Presser Gábor. A műsort augusztus 5‑én mutatta be a Magyar Televízió.

A 2003. április 11‑én a Nemzeti Színházban tartott Dalnokversenyen három, helyben írt Presser-szerzemény hangzott el: egy félperces kísérőzene a József Attila édesapjáról szóló dokumentumfilm-részlethez, Varró Dániel Weöres Sándor nevére írt limerickjének megzenésítése, valamint Spiró György Üvegzseb című versének megzenésítése. Előbbi kettő élő adásban elhangzott a Petőfi rádióban.

Presser Gábor ötletéből született meg a Hangárverés. Ennek lényege, hogy a közönség soraiból lehet licitálni hangjegyekre: aki a legmagasabb összeget adja, az megnevezhet egy hangot. Így épül fel egy hangsor, amire aztán a művészek improvizálnak. A helyben megszülető műről hangfelvétel készül, ezt a legnagyobb összeget ajánló, vagyis a hangsort összeállító nézők megkapják sorszámozott, dedikált CD-n. Az első két Hangárverés a Zeneakadémián zajlott, 2004. február 15‑én és 2005. február 20‑án, mindkettő a Magyar Hospice Alapítvány jótékonysági hangversenyén. Mindkét alkalommal Presser Gábor és Szakcsi Lakatos Béla adott elő négykezes improvizációt a licitekből kialakult hangsorra. 2005‑től minden évben a Budapest Marriott Hotelben rendezik meg a Bátor Tábor Alapítvány kortárs képzőművészeti aukcióját, ezek a jótékonysági események is kiegészülnek Hangárveréssel. 2009. április 3‑án és 2011. április 29‑én Presser Gábor és Rácz Zoltán, 2010. április 30‑án pedig Presser Gábor és Szakcsi Lakatos Béla mutatott be négykezes improvizációt a hangsorra.

Több Presser-szerzeményből készített paródiát a Gúnya együttes, a Voga–Turnovszky duó, az Irigy Hónaljmirigy, a Bagi–Nacsa duó és mások. Ezek nagy része lemezen is megjelent.

Presser Gábor írt néhány dalt a barátainak ajándékként, ezeket lakklemezen vagy CD-n adta át.
Presser Gábor
Dalok
Színház
Hírek
Életrajz
Dalszövegek
Webshop
Albumok
Film
Fotó
Videó
Etc.
Magyarázat a dalok listájához
Betűrendben
Időrendben
Idegen nyelvű dalok
Valamint…
Presser Gábor hivatalos Facebook-oldala
Presser Gábor YouTube-csatornája

Lo©oVoX